Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az apáca (2018)
  • Rendező: Corin Hardy
  • Producer: Peter Safran, James Wan
  • Forgatókönyv: Gary Dauberman
  • Szereplők: Demián Bichir, Taissa Farmiga, Jonas Bloquet
  • Zene: Abel Korzeniowski
  • Játékidő: 96 perc
  • Bemutató:
    • Egyesült Államok 2018. Szeptember 7.
    • Magyarország 2018. Szeptember 6.
  • Bevétel: $ 365,550,119
  • Következő: Az Apáca 2.

Annabelle egy 2014-es amerikai misztikus horror, amelyet John R. Leonetti rendezett. A főszerepben Annabelle Wallis, Ward Horton és Alfre Woodard látható. A film cselekménye szorosan kapcsolódik, kvázi előzménytörténete a 2013-as Démonok között és annak folytatása, a Démonok között 2. filmeknek. A művet egy Annabelle nevű baba ihlette Ed és Lorraine Warren elmesélése alapján.[4] A filmet 2014. október 3-án mutatták be világszerte. Az Egyesült Államokban a hollywoodi Grauman Kínai Színházban vetítették először Los Angelesben, 2014. szeptember 29-én.[6] Az alkotás vegyes kritikát kapott, de kasszasiker lett, ugyanis a mindössze 6,5 millió dolláros költségek mellett bruttó 256,9 millió dollár bevételt termelt.

Cselekmény: 1952-ben Romániába küldtek egy katolikus papot a Vatikánból, hogy megvizsgálja egy apáca titkát a Kerci kolostorban.
Amikor egy fiatal apáca öngyilkos lesz a román apátsági kolostorban, a Vatikán egy kísértetjárta múltú papot és egy fogadalomtétel előtt álló novíciát küld az események felderítésére. Ketten együtt fel is tárják a rend istentelen titkait. Nem csak az életüket, de a saját hitüket és lelküket is kockára téve szembe szállnak a gonosszal, aki ugyanazt az alakot viseli, aki a közönséget már a Démonok között 2.-ben is ijesztgette. A kolostor az élők és elátkozottak horrorisztikus csataterévé válik.

Érdekességek:

  • Corin Hardy-t az Indiana Jones és a végzet temploma című film egyes jelenetei inspirálták.
  • A női főszerepet Tessa Farmiga, vagyis a Démonok között főszereplőjének húga alakítja.
  • Valakot a démonológiában szárnyas gyermekként ábrázolják, aki egy kétfejű sárkányon ül.
  • A filmet A rózsa neve című könyv és a belőle készült film inspirálta.
  • A filmben feltűnik az erdélyi Vajdahunyad vára is.
  • A film cselekménye az Annabelle: Teremtés előtt játszódik, vagyis kronológiailag Az apáca a Démonok között franchise legkorábbi epizódja.
  • Valak karaktere a Démonok között 2-n kívül az Annabelle: Teremtésben is feltűnt.
  • Az apáca című horrort, mely egyszersmind a Démonok között 2 spin-offja, 2016. június 15-én jelentette be a Warner és a New Line Cinema.
  • Eredetileg 2018. július közepén került volna a film a mozikba. 2017-ben az AZ című horror kasszasikere után felbátorodva, inkább 2018. szeptember 7.-re helyezték a film premierjét mondván az amúgy is közelebb van a Halloweenhez.
  • David Leslie Johnson-McGoldrick írópárost Gary Dauberman, és James Wan írókra cserélték le.
  • A film címszereplőjét először a Démonok között-ben láthattuk. A filmben a rémisztő apáca egy festményből lépett át a valóságba, mely a Warren-házaspár nappalijában lógott.
  • A film forgatása 2017. májusában kezdődött meg Romániában.

Az Apáca 2.: Peter Safran, a Démonok között-filmek producere beszélt kicsit Az apáca 2-ről, amelyről azt mondta, már dolgoznak rajta, és szórakoztató története lesz.
A tavalyi év egyik kedvelt horrorja volt Az apáca, így aztán nem meglepő, hogy már korábban eldőlt, lesz második rész is. A Démonok között producere, Peter Safran pedig most arról beszélt, hogy már haladnak a munkálatokkal, fejlesztik a filmet és a történeten is dolgoznak.
A Démonok között az elmúlt hat évben folyamatosan nagy népszerűségnek örvendett, a természetfeletti, misztikus horrorok fontos képviselője lett. Az egész John R. Leonetti Annabelle előzménytörténetével kezdődött 2014-ben, majd folytatódott két évvel később a Démonok között 2-vel, hogy aztán az Annabelle 2. – A teremtéssel csúcsosodjon 2017-ben.
Ezek után következett a Corin Hardy rendezte Az apáca 2018-ban, amelyben egy isten háta mögötti sötét, nyirkos, barátságtalan kolostorban történnek rettenetes dolgok. A Rómából érkező, egy apáca, egy szerzetes és egy novícius alkotta küldöttség csak reménykedhet benne, hogy mihamarabb visszatérhet napfényes otthonába. Ám ki tudja, talán még a hit sem elég az apácaként megtestesülő démon, Valak ellen.
Az apáca minden idők legtöbb pénzt hozó Démonok között filmje lett, a csupán 22 millió dolláros költségvetést sokszorosan visszahozta, hiszen 365,6 millió dolláros jegybevételt termelt a film. Úgy teljesített ennyire kiemelkedően a produkció, hogy a kritikusok egyáltalán nem dicsérték agyon. Még szép, hogy folytatják!
„Szerintem egyértelmű, hogy legyen újabb Az apáca-film. Egyébként szórakoztató történetünk van, úgy gondolom, ez lesz a következő, amit megírunk” – mondta Safran az EW-nek.
Mondjuk az első film történetét látva erősen kérdéses, mit is ért szórakoztató sztorin, de majd kiderül… Mivel egyelőre kevés az információ, arról nem lehet tudni, pontosan miről is szól majd a történet, vagy ki szerepel benne. Azért a tavalyi filmet elnézve könnyedén lehetséges, hogy Demián Bichir és Taissa Farmiga visszakapja a szerepét (Burke atya és Irene nővér), és az sem kizárt, hogy Jonas Bloquet visszatér Frenchie-ként.

Előzetes: